Érdekes animációval mutatja be egy kreatív hívő, hogy kik azok a jellegzetes karakterek az Egyházban, akik nagy erővel tolják a rossz irányba a szekeret úgy, hogy talán nem is tudnak róla.

A szerző eredetileg arról győzködi nézőit, hogy milyen motivációk hatására NE térjenek át addigi hitükről az ortodox hitre - de úgy gondolom, érvei és meglátásai bárki számára hasznosak és megfontolandók lehetnek.

Az Amerikában (?) élő, felekezetét tekintve egy ottani görög (?) ortodox közösséghez tartozó szerző (most írták meg nekem a kilétét :) összegyűjtött 11 klasszikus példát arra, hogy kiknek nem kéne hozzájuk csatlakozni, és további 9 csoportba sorolta azokat, akik már ott vannak ugyan, de jobb lenne, ha mielőbb szerveznének egy könnyes búcsúpartit maguknak. 

 Van tehát összesen 20 nem kellően átgondolt indok, ami alapján bárki képes lesz beazonosítani azt a 20 karaktert, akik élete másról se szól, mint hogy áttérnek egyik vallásról a másikra, egyik egyházból a másikba, vagy ugyanazon egyházon belül egyik közösségből ki, a másikba meg be, miközben romokat hagynak maguk után.

A videó a poszt végén látható, a karakterek jellemzőinek a leírásánál nem feltétlenül a szó szerinti fordításhoz ragaszkodtam, megpróbáltam a magyar olvasók számára is közérthető módon fogalmazni.

Első rész: Kik ne akarjanak az ortodox egyházhoz csatlakozni?

1. A száműzöttek

A száműzöttek a botrányok miatt menekülnek előző egyházukból. Elegük lett mindenből, és most egy másikat keresnek. Minél jobban hasonlít az új egyházuk arra, amit maguk mögött hagytak, és hasonlóan is érzik magukat ott, mint a régi helyükön, annál elégedettebbek lesznek a választásukkal. Az a baj a száműzöttekkel, hogy hagyják, hogy a botrányok formálják a hitüket. Gyorsan rájönnek azonban, hogy az új közösségük sem mentes a botrányoktól, mint ahogy egyetlen, emberek alkotta közösség sem. Ekkor új helyükről is elmenekülnek, hogy tovább kergessék álmaikat a soha meg nem valósuló ideális egyházról.

2. A félig katolikusok

A félig katolikusok abban hasonlítanak a száműzöttekhez, hogy bár különböző okok miatt ők is elmenekültek korábbi felekezetükből, leggyakrabban a katolikus egyházból, de ellentétben a száműzöttekkel, ők soha nem szűnnek meg katolikusnak lenni. Egymás között minden katolikus szokásukhoz ragaszkodnak, de ortodox templomba járnak, mert szeretik a liturgiát, mert a legközelebbi katolikus mise nem elég áhítatos, mert nincsenek katolikus templomok a környéken, emellett az ortodox szentségek a katolikus egyházban is érvényesek. A teológiai különbségek miatt viszonylag ritka, hogy a félig katolikusok a katolikus egyházon kívüli hívők közül kerüljenek ki.

3. A vándor lelkek

A vándor lelkek a legjobb esetben azt gondolják, hogy minden keresztény egyház Istenhez vezet, a legrosszabb esetben pedig azt, hogy minden vallás Istenhez vezet. Döntésükben, hogy miért éppen ortodox templomba járnak, kényelmi szempontok vezetik őket: mert közel van, mert szeretik a liturgia utáni kávéórát, mert szeretik a görög ételeket, a baklavát, a Görög fesztivált. Néhány vándor lélek még csak Istenben sem hisz, de egészen biztos, hogy imádja a kórust és a közösséget. Amint érdeklődésük alábbhagy, a vándorló lelkek imádatuknak új tárgyat keresnek.

4. A fanatikus rajongók (starglazers)

A fanatikus rajongók szerelmesek az ortodoxiába. Lenyűgözte őket az ortodoxia. Az Egyháznak mindig igaza van, és az Egyház soha nem követ el bűnt - az Egyház mindig csak valaminek az áldozata. A fanatikus rajongók telerakják ikonokkal és más ortodox szimbólumokkal a lakásukat, kizárólag egyházi zenét hallgatnak, cirill betűsre változtatják a nevüket a közösségi oldalakon. Otthonaikat tömjénillat lengi be. Amikor lelkükben a fanatikus rajongás tüze alábbhagy, a hitük vagy sokkal érettebbé válik, vagy végképp megsemmisül.

5. A vallásturisták

A vallásturisták azért szeretik az ortodoxiát, mert egzotikus: idegennek, misztikusnak, nem eviláginak találják. Ők a wiccák, neopogányok, a New Age és hasonló pogány szekták híveinek keresztény megfelelői. Az ortodoxiára csak azért van szükségük, hogy különlegesnek és menőnek érezhessék magukat, miközben te csak egy tucatember lehetsz hozzájuk képest. A vallásturistákat nem annyira a lényeg érdekli, mint inkább az esztétika, a természetfeletti és a misztikum. Érdeklődésük gyorsan alábbhagy, amikor rájönnek, hogy nem minden ereklye maradt meg eredeti állapotában, hogy a kolostorokban nem minden Krisztusért bolond szerzetes tisztánlátó, vagy ha egy szép napon azzal a gondolattal ébrednek, hogy nem érdemes feláldozni a vasárnap reggelt egy mennyeien illatozó templomi füstölő kedvéért.

6-7. A filozófusok és a misztikusok (logicians and fakirs)

Ők ketten nagyon különböző okok miatt térnek meg, de mindkettőjük gondolkodása mögött ugyanaz van. A filozófus lelkek arra a következtetésre jutottak, hogy a kereszténységnek igaznak kell lennie, máskülönben ők egészen egyszerűen elvesztették "Pascal fogadását" (Lásd: Pascal's Wager). A misztikus lelkek pedig megtapasztaltak valamilyen csodát, és azóta minden megváltozott az életükben... saját magukat kivéve. A filozófus lelkek is és a misztikus lelkek is áttérnek a kereszténységre, de ennél tovább nem jutnak. A gondolkodásuk megváltozik, de a szívük a régi marad. Értelmükkel elfogadják, amire jutottak, de a Szentlélek tüze nem lángol fel bennük, kezeik között csak egy marék színes hamut tartanak.

8. Az árnyékemberek

Az árnyékemberek hite más személyek viselkedéséhez kapcsolódik. Azért válnak ortodoxokká, mert házastársuk, barátnőjük, barátjuk vagy ideáljuk már az. Ha ortodox országokban élnek, akkor azért is, mert keresztszülőnek, vőfélynek, koszorúslánynak kérték fel őket. Amint a nagy esemény véget ért, vagy ha a másik fél elveszíti érdeklődését a vallás iránt, ők is elfordulnak Krisztustól.

9. Az aktivisták

Az aktivisták többnyire őszinte szívvel közelednek az ortodox egyházhoz... Mindazonáltal van egy titkos tervük: a saját képükre akarják formálni az Egyházat. Hajlandók arra, hogy szívük 80%-át Krisztusnak adják, de cserébe Krisztusnak is le kell tennie valamit az asztalra. Kezdjen el az Egyház például melegeket összeadni, vagy macskákat keresztelni, vagy tiltakozni ez ellen vagy az ellen a diktátor ellen, politika ellen, vagy bármi ellen. Az aktivisták szerint mindig van valami, amit az Egyház rosszul csinál, és ha az aktivista elképzelése szembe megy az Evangélium tanításaival, akkor jön az a rész, hogy ma ezt mi, emberek már sokkal jobban tudjuk, mint ahogy az Isten 2000 évvel ezelőtt kitalálta. Az aktivisták általában elhagyják az ortodox egyházat egy liberálisabb felekezet kedvéért, de belőlük lesznek a "beteg eszmék hordozói" kategória hősei is, akik mögött általában egy liberális NGO szervezet áll.

10. A deusvultisták (Mi ez?)

Az aktivistákhoz hasonlóan a deusvultisták is behozzák saját rögeszméiket az Egyházba, de az aktivistákkal ellentétben a deusvultisták elképzeléseik helyességének igazolására az Egyház tanításait és hagyományait használják. A deusvultisták általában fiatal férfiak, akik ki nem állhatják a zsidókat, a melegeket, a migránsokat... ha szerencséd van, egy valódi, tőről metszett rasszistával is találkozhatsz a soraikban. A deusvultisták szerint a valaha volt legjobb rendszer a monarchia. A keresztes lovagok képei különösen inspirálóan hatnak rájuk, ami azért rejt magában némi ellentmondást, mert az ortodox egyház egyáltalán nem emlékezik meg a keresztes lovagokról. Gondolkodásuk egyszerű: ha egy 19. századi orosz szent egy rossz napján írt egy kevéssé vállalható mondatot, akkor az a mondat mindig elsőbbséget élvez a Hegyi beszéddel szemben. A deusvultisták kedves ember benyomását kelthetik egy személyes találkozó során, de az interneten rendkívül mérgezőek tudnak lenni bárkivel szemben, aki nem ért egyet a nézeteikkel. Sötét gondolataikra könnyen fény derül, ha a tökéletes társadalom eszményéről kérdezed őket: egy olyan Bizáncról fognak beszélni, amely soha nem létezett, és egy igazi rémálom lenne bárki számára, kivéve a deusvultistákat.

11. A feleségvadászok (Lásd: wifehunter)

Létezik-e jobb helyszín arra, hogy egy férfi jó feleséget találjon, mint az Egyház? A feleségvadászok egybehangzóan állítják, hogy nem létezik, mivel a templomba járás tesz valakit jó emberré, az Egyházban pedig az összes nő legfőbb vágya, hogy alárendelje magát egy erős férfinak, és megszülje annak sokadik gyermekét is, méghozzá a saját karrierje rovására, ami egyébként soha nem is volt nőknek való elfoglaltság. Sajnos általában rá kell döbbenniük, hogy még a legkonzervatívabb körökben is nehéz olyan nőt találni, aki hajlandó feleségül menni egy kezdő asszonyverőhöz, aki a gyerekeket kizárólag az iszlám megállíthatatlan hulláma elleni küzdelem fegyverének tekinti. A deusvultisták felülreprezentáltak a feleségvadászok között. Időnként beszámolnak egy-egy férjvadászról is, de ezek az esetek ritkák, mint a fehér holló.

Második rész: Kik ne akarjanak az ortodox egyházban maradni?

1. A maffiózók

A maffiózóknak egyetlen okuk van rá, hogy templomba járjanak, legfeljebb kettő. Az egyik ok az, hogy fényezzék magukat. Semmivel nem tudja egy maffiózó erőteljesebben üzenni a társadalomnak azt, hogy "én jó ember vagyok", (miután megfojtotta egy terhes nő születendő gyermekének az apját, mert az tartozott neki némi pénzzel), mint ha a szentségekhez járul a vasárnapi nagymisén. A második oka a templomba járásnak náluk az, hogy a maffiózók a lelkük mélyén egy kicsit valóban hisznek abban, hogy Isten megbocsátja az összes bűnüket, méghozzá anélkül, hogy a szívből jövő, őszinte bűnbánat leghalványabb jelét is produkálnák. Igyekezetük azonban hiábavaló: az emberektől csak megvetést kapnak, míg Istentől a pokol tüzét. A politikusok általában ebbe a típusba tartoznak.

2. A piócák

A piócák egyetlen célból lesznek keresztények: azért, hogy az Egyház vérét szívják. Amikor azt mondom, hogy vér, akkor a pénzre gondolok. A piócák általában olyan papok, akik szolgálatukat bevételi forrásnak tekintik, méghozzá nem csak a saját, de egész rokonságuk bevételi forrásának is. Pénzt kérnek az esketésért, a keresztelésért, a temetésért, és Isten ments, hogy megkérj egy piócát, hogy áldjon meg valamit. Elsőként mozgósítják a híveket, amikor közeledik a templombúcsú napja, de a templomi szolgálataik sietősek és botrányos színvonalúak. A piócák általában nem adnak a látszatra. Megcélozzák a nagyvárosok központi plébániáit, mert csak ezek képesek csillapítani az örökké éhes pióca szomját. Ha egyszer meghalnak, a pokolban végzik. A piócák fordítanak némi figyelmet a szegényekre is, és a démonjaik általában meg is győzik őket arról, hogy az összes összegyűjtött pénzt jótékony célra fordítják majd, de hamar felhagynak a színjátékkal, amikor rájönnek, hogy ha valakit valaha igazán gyűlöltek, akkor azok éppen a szegények voltak.

3. A hamis szentek

A hamis szentek a piócák ellentétei. Keményen dolgoznak rajta, hogy erényesen éljenek, szolgálataikat angyalinak véli a felszínes megfigyelő, a pénzzel való visszaélés bűne felérne egy kiátkozással a számukra. Mindezt azonban csak a műsor kedvéért teszik – a hamis szentek valójában kizárólag a saját hiúságukkal, hatalmukkal és népszerűségükkel foglalkoznak. Míg a piócák a nagyvárosok nagy plébániáit célozzák meg, a hamis szentek tökéletesen boldogok a távoli kolostorokban – elvégre azokon a helyeken szentek laknak, nem igaz? A hamis szentek szeretnek köntöst hordani, a kezüket csókoltatni, prédikációt tartani, tömjénezni. Imádják hangsúlyozni, amikor csodálattal és dicsérettel halmozzák el őket, hogy mennyire bűnösök, de a legjobban azt szeretik, ha elmondhatják, mennyire érdemtelenek, miközben éppen püspökké szentelik őket. Ha egyszer egy hamis szent meghal, sokkal mélyebbre fog jutni, mint a piócák.

4. A köztes gazdák (Disease vectors)

A köztes gazdák az Egyház számára pusztító kórságok terjesztői. Egyetlen küldetésük van: elpusztítani az Egyházat. Ennek teljes mértékben a tudatában is vannak. Előfordul, hogy más vallások megtévedt tagjai közül kerülnek ki, akik belülről akarják elpusztítani az Egyházat, sokkal gyakoribb azonban, hogy a titkosrendőrség tagjai, akik az Egyház tagjait megfigyelés alatt próbálják tartani. Terjesztik a hazugságokat, egymás ellen fordítják a hívőket, zsarolják az egyházi vezetőket. A hamis szentekhez hasonlóan a köztes gazdák is igyekeznek hatalmi pozíciókba kerülni, és a piócákhoz hasonlóan ők se foglalkoznak sokat azzal, hogy a látszatra is adjanak. Bár a köztes gazdák nagyon károsak az Egyházra, előfordult már, hogy egy-egy püspöknek is sikerült kikerülni közülük.

5. A mirhahordozók (Mi ez?)

Egyszerűen fogalmazva: a mirhahordozók szerelmesek a papjukba. Természetesen tagadják, mert ők maguk sincsenek tisztában ezzel a ténnyel. Ők az elsők az ikonosztáz előtt, gyónásaik extra hosszúságúak, nagy odaadással figyelnek a pap prédikációira, és annak minden egyes szolgálatát a látható kegyelem rendkívüli kiáradásának tekintik. Semmit sem szeretnek jobban, mint a liturgia után a kávéórában a pappal tölteni az időt, közvetlenül mellette ülve, szótlanul, amíg a pap beszél. Ha egy mirhahordozó beleszeret egy "hamis szent" papba, akkor nagy a baj: a parttalan büszkeség és a megszeppent engedelmesség ördögi köre alakul ki. A mirhahordozók abszolút többsége nőnemű, bár elvétve felbukkanhatnak köztük férfiak is.

6. Az uszadékfa (Mi ez?)

Ez a fajta ember csak azért keresztény, mert körülötte mindenki más is az. Azért jár templomba, mert családja és barátai is járnak, és azért böjtöl, mert mindenki ezt teszi körülötte, amióta az eszét tudja. Az uszadékfát kicsi korában megkeresztelték, de az elvetett mag nem szökkent szárba. A vallás egész felnőtt korában erőteljes hatást gyakorol világképének formálására, de amint megszűnnek a külső körülmények, amelyek "vallásossá" tették őt, abbahagyja az istentiszteletek látogatását és legfeljebb Karácsonykor meg Húsvétkor megy a templom közelébe. Az uszadékfa típusú emberek, ha muzulmán országba születtek, a muzulmán "karácsonykor" és a muzulmán "húsvétkor" elmennek a muzulmán templomba, ha pedig a Húsvét-szigetekre születtek, akkor a Húsvét-szigetek "karácsonyán" és a Húsvét-szigetek "húsvétján" elmennek a Húsvét-szigeteki templomba. Soha nem tesznek fel semmilyen összefüggésben kérdéseket a hitükkel kapcsolatban, soha nem törekednek arra, hogy elmélyítsék tudásukat, egyszerűen csak sodródnak arra, amerre a környező világ sodorja őket.

7. Az élőhalottak

Az élőhalottnak két arcuk van. Egyrészt kedves, segítőkész emberek. Lehetnek nagyon vallásosak és elkötelezettek a közösségük iránt. Böjtölnek, imádkoznak, segítenek a szegényeken. Ezzel nyerik meg a többieket maguknak. Tudni kell róluk, hogy ezek az élőhalottak nagyon veszélyesek, mert megtörik és megakadályozzák a pap minden próbálkozását, hogy eredményesen végezze missziós munkáját... hacsak a pap maga is nem tartozik közéjük.

Az élőhalottak az egyházi közösséget a saját személyes múltjuk részének tekintik, és azok az új emberek, akik másféle nyelvet beszélnek, összetörik ezt a hamis illúziót. A legjobb esetben az élőhalottak egyszerűen csak nem segítenek az újonnan érkezőknek a beilleszkedésben, a legrosszabb esetben pedig barátságtalanok, mogorvák és elutasítóak. A közös nevező megtalálása az élőhalottakkal szóba se jöhet. Hacsak nem képesek meghallani a Szentlélek sugallatát, az élőhalottak elpusztítják saját közösségüket, és hacsak nem érkeznek újabb zombik a közösségbe, az élőhalottak és utódaik szétszóródnak a szélrózsa minden irányába.

8. Az ortodoxia egyetlen megmaradt bástyái

Az ortodoxia egyetlen megmaradt bástyája életének egyetlen célja az, hogy megvédje az ortodoxiát minden valós vagy vélt fenyegetéstől. Védi a régi keresztvetési módot, védi azt a régi naptárat, amelyik már semmivel sincs szinkronban, védi az Egyházat az ökumenizmustól, sűrűn megvádol másokat azzal, hogy a "köztes gazdákhoz" tartoznak (és ebben néha igaza is van), de amit az ortodoxia egyetlen megmaradt bástyája a legjobban szeret, az az, hogy az ortodoxia más "egyetlen megmaradt bástyáival" vitatkozzon arról, hogy azok nem eléggé ortodoxok, nem eléggé bástyák és nem eléggé egyetlenek. Az apokaliptikus irodalom az ételük és italuk. Az ortodoxia egyetlen megmaradt bástyái általában kis ortodox közösségekhez kötődnek, sok jelzővel, mint az "Igaz" és a "Valódi", miután már régen elhagyták azt az Egyházat, amelyikről azt gondolják, hogy hozzá tartoznak.

9. A tankönyvi ökumenista

Találkoztunk már velük. Egyszerűen azért ortodoxok, mert szeretnek azok lenni, esetleg azért, mert él bennük a gyanú, hogy talán mégsem lesz igazuk, ha máshová mennek. Az különbözteti meg őket a vándor lelkektől, hogy míg azok bármivel képesek azonosulni és bárminek az ellenkezőjével is, addig a tankönyvi ökumenisták teljes mértékben ortodoxnak tartják magukat. A kérdés az, hogy mindenki mást is teljesen ortodoxnak tartanak-e. Számukra nincsenek teológiai különbségek, csak történelmi összefüggések és politikai katasztrófák. Lelkesen együtt imádkoznak a nem ortodoxokkal, és egyik vasárnap szentostyáért állnak sorban az egyik, majd a következő héten úrvacsoráért egy másik nem ortodox templomban. Számukra az Eucharisztia nem az egy hiten lévők egységének a megkoronázása, hanem egy eszköz a végső cél eléréséhez. A tankönyvi ökumenista mindig tudja, mi a legjobb más felekezetekben, de folyamatosan elégedetlen a saját egyházával.

A szerző a videót ezekkel a gondolatokkal zárja:

"Remélem tetszett a videó, vagy legalábbis nem sértődtél meg miatta. Egy fontos megjegyzés: a felsoroltak rossz érvek lehetnek amellett, hogy csatlakozzunk, vagy maradjunk az ortodox egyházban, de az átgondolásuk nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy elkezdjük életünket Krisztusban. A Krisztusban való növekedésünk mindenek előtt egy folyamat, amely idő alatt hibákat fogunk elkövetni, ám ezek a hibák lesznek azok, amelyek a további fejlődésre ösztönöznek majd bennünket. Jó okot szeretnél találni arra, hogy megtérj és ortodox maradj? Krisztus az egyetlen ok. Ha szereted a jó tanítást, az istentiszteletek áhítatát, a tanítást és a gyakorlatot, amely Isten és embertársaink szeretetére vezet, ha megismernéd az évszázadok óta bevált módszereket saját vétkeink, bűneink és szenvedélyeink leküzdésére, otthon fogod érezni magad."

Ne felejts el feliratkozni, és elnézést az akcentusért :)