Az Antikrisztus jelét veszik fel, akik oltatnak?

Interjú Elpidios Vagianakis archimandritával a sátánról, a Fenevad jeléről, a mesterséges intelligenciáról, a politika, a tudomány és a vallások árulásáról - vagyis csupa olyan kérdésről, ami ma bizonyára a leginkább foglalkoztatja a világon az embereket.

 

1. kérdés: Atyám, sok mindent írtak már a jelről és a chipről, amelynek a felvételére az embereket kötelezni fogják az Antikrisztus uralma alatt. Mit mondana nekünk erről a mindannyiunkat érintő kérdésről?

Válasz: Az emberi test, gyermekem, Isten teremtő munkájának egyik legnagyobb csodája. Kijelenthetem, hogy egyedülálló a Teremtéstörténetben. Isten azt akarta, hogy a testünk, amelybe halhatatlan lelkünket elhelyezi, az Ő temploma legyen, azért, hogy mi, a gyermekei, mint Atyánkat dicsőítsük őt meg. A Szent Biblia azt mondja, hogy mi "az élő Isten temploma" vagyunk.


A sátán egyetlen ember lelkét sem szerezheti meg, ha előbb nem szerezte meg a testét. Ezért ezerféle módon próbálja megfertőzni a testünket, hogy az megszűnjön "Isten temploma" lenni, és így uralkodhasson rajta.
A sátán mostanáig az ember gyengeségeit felhasználva próbálta uralni az embert. Így hajlamossá tette sok és különféle nagy bűnre: erkölcstelenségre, drogok, gyilkosság, mágia és még sok másra. Ám valahányszor az ember megbánta bűneit, és Isten megbocsátott neki, a sátáni megkötözöttség és a sátáni tervek megsemmisültek. A sátán tehát egy másik módot keresett, hogy képes legyen teljességgel uralni az ember elméjét, és manipulálni, irányítani és uralma alá vonni az ember gondolatait, vágyait és érzéseit. Sajnos megtalálta az utat.

A számítógépek mesterséges intelligenciájával és egy sor specifikus és célirányosan kifejlesztett oltóanyaggal beavatkozik az ember genetikai kódjának, a DNS-láncba írt kódnak a tartalmába, és megváltoztatja azt. Ennek következtében a módosított emberi DNS ahelyett, hogy az Isteni Intelligencia akarata szerint működne, ahogyan Isten megteremtette, már a mesterséges intelligencia parancsai szerint fog működni, amelyet az Antikrisztus sátáni szolgái fognak irányítani!

Valójában annak érdekében, hogy minden emberi lényt egyenként is jobban lehessen ellenőrizni, a módosított emberi DNS kódjának egyes részei lesznek az alapja annak, hogy létrejöjjön egy mesterségesen létrehozott identitás, egy kizárólagos identitás egy egyedi személyi azonosítószámmal minden ember számára. Ez a személyhez kapcsolódó azonosítószám minden egyes ember DNS-ében kitörölhetetlen, állandó és visszavonhatatlan lesz.

Az emberi lénynek ez a száma, ami a 666-os számmal fog kezdődni, meghatározza, kihez tartozik a személy, és ezzel az azonosítóval kerül be a személy az Antikrisztus, a "Fenevad" mesterséges intelligenciájának a központi adatbázisába, amellyel a többi, a sátáni Antikrisztusnak alávetett nemzetek számítógépei is kapcsolatban állnak majd. Annak érdekében, hogy az összes számítógép könnyen beolvashassa az emberi azonosítószámot, egy kapcsolódási pontot (Ford.: az ún. interfészt) hoznak létre az emberi test felületén, a homlokon és a kézen. Vagyis minden emberi tevékenység, mint például a megtakarítás, a vásárlás és az eladás, és általában minden tevékenység, abszolút ellenőrzött lesz és az adott személy azonosítószámától függ majd.

Röviden: ez a szám lesz a személy hivatalos azonossága. E szám nélkül az ember egyszerűen nem fog létezni. A sátán tervének első lépése az, hogy az ember testét mobil adó-vevővé (Ford.: adatforgalomra képes egységgé) alakítsa, akárcsak egy mobiltelefont, hogy könnyen az uralma alatt tarthassa.

2. kérdés: Hogyan lehet az embert mobil adó-vevővé, egyfajta "mobiltelefonná" alakítani?

Válasz: Egy ház felépítéséhez, gyermekem, két dolog kell. Építőanyagok és hozzáértő szakemberek, akik felépítik és tökéletesítik. Ami az új, mutáns emberi DNS felépítéséhez szükséges építőanyagokat illeti, a sátán már gondoskodott arról, hogy azokat lassan és ravaszul, lépésről lépésre, fokozatosan halmozza fel az emberi testben. A szervezetünkbe juttatta mindazzal, amit megeszünk, megiszunk és belélegzünk - mindezt már korábban megfertőzte a szem számára láthatatlan nanotechnológiás anyagokkal.

Ezt követően egy 7 adagból álló, specifikus oltási sorozat biztosítja majd azt, hogy az új mutáns emberi DNS létrejöjjön azokkal az anyagokkal, amelyek már bekerültek az emberi szervezetbe. Ennek a 7 oltóanyagnak az lesz a feladata, hogy elhalványítsa és végül eltörölje az ember azon képességét, hogy a Szentlélek 7 ajándéka révén "Isten templomává" váljon. (Ford.: a Szentlélek hét ajándéka: bölcsesség, értelem, jótanács, tudomány, lelki erősség, jámborság, istenfélelem) A hét oltás közül a legfontosabb a hetedik lesz. A hetedik adag a nanotechnológia megkoronázása lesz, azzal jut be az anyag, amely azt a (genetikai) kódot tartalmazza, amelybe a személy egyedi azonosítója íródik bele, és ami beépül a módosított emberi DNS-be.

Megismétlem: nem lesz lehetséges az emberi DNS helyreállítása az eredeti állapotába, ezért azok, akik felveszik a sátán "jelét", azok a halálukig viselni fogják életük legpusztítóbb döntésének a következményeit. Ez a szám, gyermekem, nem valami látható dolog, ami eltávolítható az emberi testből, hanem valami láthatatlan, mivel egyesül az ember DNS-ével, ami az ember saját életének a kódja. Ezt a számot egy hiperszámítógéphez, a "Fenevadhoz" fogják kapcsolni, (Ford.: Beast) amelyet maga az Antikrisztus és az ő emberei fognak irányítani, akik abszolút hatalmat gyakorolnak majd.

A mesterséges intelligencia segítségével, amely olyan szintre fejlődött, hogy az emberek istenítik, az Antikrisztus és sátáni követői képesek lesznek irányítani, uralni és manipulálni a gondolatokat, a döntéseket, a vágyakat és a minden emberi érzést. A "Fenevad" mesterséges intelligenciája révén a különböző gondolatok és reakciók minden formája megismerhető lesz, és az Antikrisztus szolgái döntenek majd a ("Fenevadhoz" kapcsolódott) emberek haláláról, vagy akár a létezésük nyomának a törléséről is.

3. kérdés: Kik segítenek a Sátánnak megvalósítani az emberiség elpusztítására szőtt tervét?

Válasz: Lucifernek, gyermekem, az elmúlt évek során sikerült kulcspozíciókat szereznie a világ hármas tagozódású hatalmi ágaiban: a politikában, a tudományban és a vallásban, sok ember szegődött a sátán szolgálatába. Így tehát Lucifer uralni tudja a következő területeket:

1. A politikát a bankárokon keresztül, akik a pénz felett rendelkeznek és hatással vannak a politikai döntésekre.

2. A tudományt a sátáni tudósokon keresztül, akik fegyvereket terveznek, fertőző vírusokat hoznak létre, de olyan sátáni, vonzónak tűnő dolgokat is létrehoznak, amelyek képesek elpusztítani az embert és a teremtett világot.

3. A vallást, a neki alárendelt vallási vezetők révén, akiket fokozatosan emelt fel vezető egyházi pozíciókba, vagy az útjukat egyengette, hogy maga mellé állítsa őket. Ezek a vallási vezetők engedelmeskednek neki, ragaszkodnak hozzá és ellenkezés nélkül támogatják az Antikrisztus terveit és utasításait. Valójában ők az egyetlenek, akik mint az emberek vezetői és "pásztorai", az "engedelmesség" erényére hivatkozva könnyedén megtéveszthetik a népeket. Lucifer egyik legfontosabb lépése az lesz, hogy rávegye a vallási vezetőket, hogy egyesítsék egyházaikat a globális szeretet és béke érdekében egy globális vallási unióba, a "Világegyházba".

Tehát annak érdekében, hogy az Antikrisztus hitelessé és elfogadottá váljon a keresztény világban, amint azt János Jelenések könyve mondja, céljai eléréséhez hamis prófétát fog felhasználni, egy sátán uralta embert, aki a Világegyházat fogja vezetni. Ő akarja majd a Világegyház vezetőjeként meggyőzni a keresztényeket, hogy vegyék fel az állítólagos valódi "Krisztusnak", vagyis az Antikrisztusnak a jelét.

4. kérdés: Ezek az események már elkezdődtek?

Válasz: Igen, de még a kezdeti szakaszban járunk. Jelenleg a vakcinák kísérleti szakaszában vagyunk. Mielőtt az a hét vakcina megjelenne, amelyekkel az emberek új, módosított DNS-ét hozzák majd létre, előtte ellenőrizhetetlen és veszélyes mellékhatásokkal járó kísérleti vakcinák sorozatait fogják emberek millióin kipróbálni. Mivel ezek közül sok beavatkozik az emberi DNS genetikai kódjának láncába, megnehezítik a DNS fizikai önvédelmét, (Ford.: a hibák kijavításának a képességét) ami új, súlyos betegségekhez vezet. Ezek sokáig gyógyíthatatlanok lesznek, gyermekem. Az orvosoknak nagy nehézséget fog okozni, hogy gyógymódot találjanak ezekre a betegségekre, amelyek emberek millióinak halálát okozzák majd.

Valójában a végső beavatkozás előtt, amelyet az emberi DNS-en végeznek, globális erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy minden ember egyedi személyi azonosítószámot kapjon, de ez a szám még nem az igazi "jel" lesz, hanem annak előképe, hogy az emberek megismerjék a végső "jel" mibenlétét. Ez a szám eleinte írásbeli formában jelenik majd meg kártyákon és egyéb hivatalos okmányokon, majd annak érdekében, hogy a hivatalok számára könnyebben elérhető és leolvasható legyen, digitalizálják.

Mindegyik kormány minden állampolgárának egyedi azonosítószámot ad majd, amivel az emberek a szokásos ügyeiket intézni tudják: hivatali ügyintézés, igazolványok kiállítása, adó- és egyéb ügyek, de a túlélésükhöz szükséges adásvételeket is. Ezt követően a mesterséges intelligencia segítségével minden emberi azonosítószámot összekapcsolnak a központi, globális hiperszámítógéppel, a "Fenevaddal". Tehát a "Fenevadba" a világ összes ember adatai rögzítve lesznek, minden személyes információval együtt.

Magyarázatként erre a hatalmas, világméretű kísérletre azt mondják majd a világnak, hogy csak így biztosítható a globális béke fenntartása és minden illegális tevékenység és terrorcselekmény megakadályozása. Ám a végső titkos céljuk és törekvésük az, hogy pontosan ismerjenek és irányítani tudjanak minden egyes embert, akiknek be kell majd lépniük a végső "bélyeg" felvételének következő és egyben utolsó szakaszába, amelyen keresztül az Antikrisztus tudni fog minden polgáráról.

5. kérdés: Hogyan reagálhatunk mi, keresztények minderre? Van olyan ellenszer, amely kioltja a sátáni tervek erejét?

Válasz: A napok, amelyeket élünk, gyermekem, nagyon gonoszak. Megkezdődtek az új, módosított emberi DNS előállításának kísérletei. A mesterséges intelligencia gyors ütemben fejlődik, ám az emberek ezt figyelmen kívül hagyják, közömbösek, tudatlanok. Lucifernek sikerült elhitetni az emberekkel, hogy törődik az egészségükkel, így könnyen elfogadják, amit tesz.

Az, hogy Isten templomává, vagy a sátán templomává tesszük magunkat, az a mi döntésünk. Rajtunk múlik, hogy egységben maradunk-e Istennel, mint gyermekei, vagy elhagyjuk Őt és csatlakozunk Lucifer táborához. Szabadon dönthetünk, de vállalnunk kell döntéseink következményeit is. Nekünk, akik úgy döntünk, hogy hűségesek maradunk Krisztushoz és az Ő szent Egyházához, készen kell állnunk arra, hogy felvegyük a (keresztény önazonosság) keresztjét, sőt akár a vértanúság keresztjét is. A mi időnk az Egyház legnagyobb szentjeit állítja elénk példának.

A nanotechnológia mindazon elemeivel szemben, amikkel megtévesztenek, amik ismeretlenek számunkra, és amik sátáni méregként bejutottak a szervezetünkbe mindazzal, amit megeszünk, megiszunk és belélegzünk, hogy megfertőzzenek bennünket, hangsúlyoznom kell, hogy van ellenszer. Ahogy minden méregnek megvan a maga ellenszere, úgy Egyházunknak is megvannak a megfelelő ellenszerei mindezek ellen. Csakhogy a probléma az egyház ellenszereivel az, hogy két alapvető spirituális elemet követelnek meg az emberektől, hogy az ellenszer ereje aktiválódjon. Megkövetelik a hitet és az Istenbe vetett bizalmat, olyasmit, amit manapság nem könnyű megtalálni a keresztények között.

Az alapvető ellenszer, amelyet Egyházunk javasol, az a szentáldozás, vagyis maga Krisztus. A nanotechnológia veszélyes elemeinek energiáját semlegesíti a szentáldozás, amelynek gyógyító, de visszatartó hatása is van, mivel nem engedi, hogy a mesterséges intelligencia beavatkozzon az ember DNS láncába, hogy felülírja és módosítsa azokat az eredeti szakaszokat, amelyeket az isteni intelligencia végtelen Bölcsessége meghatározott! Szentáldozás esetén a Szentlélek beavatkozásának az ereje hatalmas. Maga a Szentlélek avatkozik be, gyermekem, annak érdekében, hogy fenntartsa Isten akaratát! Erős ellenszer továbbá a szenteltvíz, különösen a Vízkereszt szentsége, mert nem engedi, hogy a Sátán és az általa irányított mesterséges intelligencia végrehajtsa tetteit és terveit.

Egy másik ellenszer a Szent Kereszt. A Szent Kereszt jele mindig is a démonok legnagyobb félelme volt. Egyházunknak számos története van arról, főként szentjeink életéből, ahol a szent kereszt jele eltörölte annak a méregnek az erejét, amelyet szent vértanúink kaptak, hogy meghaljanak. Amikor a kereszt jelét tették, a méreg elveszítette erejét, és nem ártott a szent vértanúnak. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezek a szent keresztények mély hittel és nagy szeretettel voltak Krisztusunk iránt, mert az ő kedvéért mindenről lemondtak, hogy ne árulják el és ne tagadják meg Krisztust!

Az Istenhez és főleg a Szentlélekhez intézett napi ima, ha mély bűnbánattal és alázattal, és az Atya iránt a szívünkben érzett mély szeretettel végezzük, szintén nagyon hatásos ellenszere mindenféle sátáni támadásnak. A szívből jövő ima, gyermekem, nagy mértékben vonzza az isteni kegyelmet, és isteni védelmet teremt az imádkozó ember teste és lelke körül. Ez az isteni védőpáncél megakadályozza a sátáni kommunikáció minden formáját, amely erőteljes spirituális zavarokkal próbálja megfertőzni az emberi testet és lelket. Érted, mit jelent az ima? Spirituális beavatkozás történik, hogy a sátáni erő ne tudjon hatni az ember lelkére és testére.

A szent ima másik nagyon fontos hatása az, hogy megvilágosítja az alázatos ember elméjét, és a Szentlélek kegyelméből feltárja előtte döntéseinek igazságát, és az eseményeket, amelyek be fognak következni. Az imádságnak ez a hatalmas ereje, amely feltárja az igazságot az imádkozó ember előtt, nagyon fontos segítség lesz majd a végidők keresztényei számára, amikor az Antikrisztus és követői fognak uralkodni. Az Istenhez hű, a Szentlélektől megvilágosodott ember képes lesz érezni, sőt sok esetben látni is az igazságot egy emberről, különösen azt, hogy a másik ember a sátánhoz vagy Istenhez tartozik. Ez sok hívő kereszténynek segíteni fog abban, hogy felismerje, mely egyházi vezetők követik az igazi Krisztust, és kik követik az Antikrisztust!

Ez lesz az idő, amikor az egyházban elválik a pelyva a búzától, és feltárul, kik a méltatlan egyházi vezetők, és kik a szent egyházatyák és tanítók, hogy a keresztények, gyermekem, megtudják, kiben bízzanak és kit kövessenek, és kit nem. A pelyva a "Világegyház" vezetése lesz, amely az Antikrisztushoz tartozik majd, és annak barátai és a hamis próféta alárendeltjei fogják irányítani, János Jelenése szerint. A búza a szent egyházi férfiak lesznek, akik a végidők "Katakomba Egyházát" fogják szolgálni. A hittel imádkozó keresztények Isten kinyilatkoztatása által felismerik majd, hogy ki lesz a pelyva és ki a búza, kik lesznek azok a szent atyák és tanítók, akikben megbízhatnak és akiket követniük kell.

6. kérdés: Milyen közel vagyunk mindahhoz, amelyekről ilyen részletesen beszélt nekünk?

Válasz: Mindegyik elkezdődött, gyermekem, és egyre nagyobb lesz a jelentőségük.

A sátán igyekszik, hogy fián, az Antikrisztuson keresztül működjön, és kezébe vegye a világ irányítását. Ezért alattomosan, titokban, sok csalással a hatalom minden szintjén megjelenik, hogy mielőbb a "globális vezető" pozíciójába kerülhessen. De Isten ezt egy ideig még nem engedi, mert az emberek nem ismerik a teljes igazságot ahhoz, hogy szabadon és maguktól válasszák azt, akiben hisznek és akit követnek. Isten nagy irgalma azt akarja, hogy egyetlen emberi lélek se vesszen el az alvilág és a pokol sötétjében, ezért lehetővé fog tenni három nagy eseményt, amelyek az egész világ segítségére lesznek abban, hogy az emberek elgondolkodjanak, majd teljesen szabadon döntsenek az emberiség történetének legfontosabb választásában.

Az első esemény azzal lesz kapcsolatban, ami az emberek egészségével történik, akik több, egymást követő esetben is pusztító következményekkel járó megtévesztés áldozatai lesznek néhány kísérleti eljárás miatt, amelyek életet és egészséget ígérnek, de rengeteg mellékhatást, sőt halált okoznak majd - ha nem azonnal, akkor a közeli jövőben.

A második esemény néhány sátáni vezető féktelen hatalomvágyához kapcsolódik, akik azért, hogy az egész világ felett hatalmat szerezzenek, globális konfliktusokat és világkatasztrófát okoznak majd.

A harmadik esemény maga a természet lázadása lesz a sátáni befolyás alá került keresztény államokban, de világszerte is, ahol elutasítják az igaz Istent, és ez a természet utolsó erőfeszítése lesz arra, hogy felébressze a sátántól megbabonázott embert, hogy elszakadjon tőle, térjen meg, és állítsa le önnön közelgő pusztulását.

Röviden azt tudom mondani, hogy nagy természeti katasztrófák sorozata változtatja meg a Föld képét, miközben az éhség, a szomjúság, a betegségek és a kétségbeesés beárnyékolja az egész bolygót.

Ha az ember aggódni kezd és belátja tévedéseit, látva mindazt, ami bekövetkezik majd, akkor minden azonnal jóra fordul, és abbamarad a pusztulás. Ha azonban az ember kitart önző céljai mellett, és hagyja, hogy a sátán urává és istenévé váljon, és önként, a saját akaratából elfogadja a sátán jelét és bélyegét, akkor még nagyobb, pusztító világkatasztrófák következnek, amelyek megszámlálhatatlanul sok ember halálát okozzák. Ezek a szörnyű események azok, amelyeket Szent János Apokalipszise említ.

7. kérdés: Ki az Antikrisztus, aki felforgatja majd az egész világ életét?

Válasz: Ő a sátán fia, aki egy sátáni szertartás során magától Lucifertől fogan és egy asszonytól születik meg. Kezdetben titokban él, és úgy irányítja a neki elkötelezett vezetőket, akiket hatalomra juttatott, majd a megfelelő időben felemelkedik a politikai hatalom csúcsára. Sátáni gondolatainak varázsa, szónoki képessége és a föld vezetőire és népeire gyakorolt ​​hatása olyan erős lesz, hogy lenyűgözi vele az egész bolygót.

Első lépésként az Antikrisztus leállítja az összes háborút, amelyet valójában ő maga vezetett. A "Béke fejedelmének" nevezik majd, és minden államfő átadja neki a hatalmat. Onnantól kezdve az Antikrisztus mindent teljhatalommal fog irányítani, és a mesterséges intelligencia segítségével minden és mindenki felett uralkodik majd.

A démonok és a mesterséges intelligencia segítségével különféle hamis csodákat is tesz, amelyeket az egész világnak bemutat, hogy meggyőzze arról, hogy ő egy isten, hogy ő az igazi Krisztus, aki azért jött a földre, hogy minden embert megmentsen. A világegyház, amelyet személyes barátja és sátáni embere, a hamis próféta vezet majd, elfogadja őt Isten emberének, prófétának és a világ megmentőjének. Akkor hivatalosan kétségbe fogják vonni, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus a világ igazi Megváltója, és a Megváltó címet az Antikrisztusnak tulajdonítják majd. Akkor a legnagyobb és legkönyörtelenebb keresztényüldözés eléri a tetőpontját.

A világ összes vallása elismeri majd az Antikrisztus természetfeletti erejét, és elfogadja őt megváltójának és istenének, ezért készségesen felveszik a sátán pecsétjét is, amelyen keresztül megszilárdul az iránta való örök hit és engedelmesség. Ám az igazi keresztények, akik Isten segítségével hűségesek maradnak Isten egyszülött Fiához, nem fogadják el ezt a pecsétet, még akkor sem, ha saját életükkel fizetnek miatta. Hitükből adódóan Isten csodálatosan beavatkozik majd, hogy megvédje őket, és megadja nekik mindazt, ami a túlélésükhöz szükséges.

Az akkori keresztények erőt kapnak majd a Szentlélek segítségével, a Szent Biblia tanulmányozása, a szentáldozás és szent lelkiatyáik áldása által. Emiatt az Antikrisztus és követői minden erejükkel küzdenek majd ez ellen a három erő ellen. Sajnos gyermekem, hamarosan még a Szent Bibliát is megpróbálják a saját érdekeik szerint átírni. Jelentéktelen okok miatt fogják üldözni azokat a lelki atyákat, akik szembeszállnak velük. És ami a legfontosabb, minden módon harcolni fognak a szentáldozás ellen, hogy az emberek ne vehessék magukhoz, egészen addig a pillanatig, amikor végleg eltörlik az Eucharisztiát és az Egyház többi szentségét is, amely által az emberek megszentelődnek.

Lucifer és démonai tisztában vannak a szentáldozás hatalmas erejével. Tudják, hogy amíg az Egyházban ünneplik az Eucharisztiát, és az emberek áhítattal fogadják, addig a démoni tervek nem járnak sikerrel, és a sátán nem lesz képes globális vezetőként és messiásként megjelenni. Tudd, hogy érkezésének jele a szentáldozás eltörlése lesz. Tehát, amikor látod, hogy a szentáldozás megszűnt, tudd, hogy most jön.

Emiatt mostantól mindannyian látni fogjuk és megéljük azt a rettenetes hadjáratot, amelyet Lucifer indít a szentáldozás ellen a politikusain, tudósain, és sajnos egyházi vezetőin keresztül is.

Kezdetben az Eucharisztiában jelen lévő Krisztust fogják a politikusok és a tudósok vádolni azzal, hogy képes a szentáldozás során az embereket megfertőzni és megbetegíteni. Ezeket a sátáni vádakat a kishitű papok is meg fogják erősíteni, ekkor kezdődik el Krisztus és szent Egyházának üldöztetése.

A keresztények szentáldozási módjának megváltoztatása hamarosan a második szentségtörő lépés lesz a szentáldozás ellen, és az Eucharisztia szilárd formává alakítása (Ford.: egy szín alatti áldozás a két szín alatti helyett) pedig a sötétség szellemeinek harmadik sátáni próbálkozása lesz. A szentáldozás elleni utolsó és legerősebb támadása alatt, annak betiltása előtt, amelyre, mint mondtam, az Antikrisztus megjelenésével kerül sor, kétségbe fogják vonni, hogy az Eucharisztia valóságosan is Krisztus teste és vére, és helyettesítőként (Ford.: nem "az", hanem "olyan, mint") fognak rá tekinteni.

Beléptünk, gyermekem, egy nagyon nehéz időszakba. Csak ha Isten kegyelme megsegít bennünket, akkor leszünk képesek elviselni. A Szentlélek kegyelme mindig velünk lesz. A Szentlélek segít, és mindig azokkal lesz, akik szívük teljes erejével hisznek Krisztusban és bíznak Benne. Ezért kérek mindenkit, hogy gyakran mondja el a "hármas imát". Az első ima az Úr imája, a "Mi Atyánk" legyen. A második imával (Ford.: a Jézus-imával) Isten Fiához, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz forduljunk. Ismételjük gyakran: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam". Nagyon erős ima, a sátán nagyon fél tőle. A harmadik ima pedig a Szentlélekhez szólhat. Mindannyiunknak meg kell tanulnunk a "Mennyei Király, Vigasztaló" imát, és mondjuk el minden nap, mert így megszenteljük lelkünket és megóvjuk testünket minden rossztól.

Beléptünk, gyermekem, egy furcsa időszakba, amit bizonyosan úgy írhatunk le, mint az eszkatológikus idők kezdetét. Ez az az idő, amikor még a választottak is tévednek, ahogy a Biblia mondja. Kívánom mindannyiunknak, hogy megvilágosodjunk a Szentlélektől, felismerjük a sátán mesterkedéseit, és hűek maradjunk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, a világ valódi Megváltójához.

Forrás itt, itt, itt és itt.