Harminc tipikus tévtanítás a nyugati kereszténységben, egyetlen hittankönyvből összegyűjtve - három felvonásban. Ne hidd el még akkor sem, ha egy pap, vagy egy kedves, idős bibliakörös néni állítja, hogy ezt így kell tudni.

Római katolikusként elsőáldozásra és a bérmálásra kellett abból a könyvből felkészülnöm, amelynek lapjairól a kiemelt idézeteket vettem. Nem értettem, miért érzem rengeteg iskolapadban töltött év, több tízezer órányi tanulás és bőven száz fölötti számú vizsga letétele után megmagyarázhatatlanul kínkeserves szenvedésnek azt, hogy ennek a könyvnek a tartalmát egyáltalán értelmezni legyek képes.

Egyszerűen taszított az a könyv, és annak minden fejezete. Akkor nem értettem, miért, most már, sokkal tájékozottabban újraolvasva, képes lettem, ha nem is pontosan, de érthetően megfogalmazni, miért éreztem minden alkalommal, amikor olvasni kezdtem úgy, mintha egy betonfal előtt állnék, amin nem tudok, de nem is akarok átjutni.

(Kép: cleveland.com)

Rájöttem azóta, hogy a gond nem velem volt, hanem a könyv megfejthetetlen nyelvezetével. Pontosabban azzal, hogy nem állított nyíltan, egyértelműen semmi olyasmit, amivel vitázni lehetett volna - egy bérmálásra készülő, a saját, szerény tudásával felvértezve meg pláne nem tudta volna kifejezni magát. Ehelyett ködös, kétértelmű, sőt többértelmű, tetszetős, de sokféleképpen magyarázható érvekbe csomagolta a mérget. Ezekből a mérgező gondolatokból állítottam a listát össze.

Beugratós kérdések a könyvből vett idézetek alapján:

• A megváltás azt jelenti, hogy ha hibázunk, Isten megbocsátja, és tiszta lappal folytatjuk az életünket?
• A keresztény embernek Jézushoz kell imádkoznia, mert csak így hallgatja meg őt az Atya?
• Jézus az életével és a szeretetével tett tanúságot az Atyáról?
• Azért kell magunkat kiüresíteni, hogy más emberek élete töltsön be minket?
• A keresztényeknek bárki lábát "meg kell mosni", még a más istenekben hívőkét és az istentagadókét is?
• Jézus minden emberért meghalt, az egész emberiséget megváltotta, ezért minden ember a Mennybe jut?
• Jézus minden emberben benne él?
• Csak a római katolikusok kapják meg a Szentlélek ajándékait a keresztségben, más keresztények nem?
• Az ortodox keresztények kevésbé keresztények, mint a római katolikusok?
• Aki szeretetben él, az akkor is kereszténynek számít, ha nem akar az lenni?
• Az Egyház feladata, hogy a "szabadságot, egyenlőséget és testvériséget" hirdesse?
• A feltámadásakor minden ember olyan testet kap, amilyen életkorú teste volt, amikor meghalt? Vagyis lesznek a Mennyben öregek és gyerekek is?

Van bennem egy nagy mértékű szomorúság és hülyének nézettség érzése is. Miért kellett éppen ezen a könyvön keresztül "találkoznom a kereszténységgel"? Úgy érzem magam, mint akit kinevettek és ostobának néztek, aki készséggel elhiszi minden szavát egy olyan kiadványnak, amely terjedelmének komoly hányadában nem tanítani, hanem manipulálni akarja az olvasóit.

Íme a harmincas lista első tíz tétele:

(Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel, 85. oldal)

Van benne valami, de egy bérmálásra készülőnek ennyi kevés. A megváltás nem csupán annyit jelent, hogy ha elrontottunk valamit, akkor mindig újra kezdhetjük. Természetesen ide kapcsolódik az is, hogy miután megtért valaki és "részesül a Szentháromság életében", már a földi zarándokútja alatt is nagyot fog változni a személyisége, és jobb lesz az élete.

Az, hogy Jézus "megváltotta" az embereket, az azt jelenti, hogy az önkéntes keresztáldozatával, majd feltámadásával lehetővé tette, hogy azok, akik megbánják bűneiket, amelyek elválasztják őket az Atyától, azoknak bár a teste megsemmisül a földi pályafutásuk végén, de a halhatatlan lelkük nem marad Istentől elválasztva, hanem új, romolhatatlan testben támad fel és Isten színe látásában fog örökké élni.

A "megváltás" azt jelenti, hogy a teremtés műve nem veszítette értelmét, miután az első emberpár bűnbe esett, hanem a megváltás művében teljesedik be.  A keresztény ember nem arra vágyik, hogy a földi zarándokútja alatt éljen "kellemes" életet, hanem arra vágyik, hogy a zarándokút végén Isten színe látására jusson, és az "új Földön" élhessen, amelynek az örököse. Ez Isten üdvözítő terve.

(91. oldal)

Egy bérmálásra készülőnek sokkal többre van szüksége annál, amikor az imáról tanul, mint erre a zavaros pár mondatra, ami a könyvben több helyen is ismétlődik, ám részletekbe menően sehol nem kerül kifejtésre.

Először is: nem a Szentháromságnak van "arca". Másodszor is: a Szentháromságnak nem az "Atya" az arca. Harmadszor pedig: a Szentháromságnak három "arca" van, amit megmutat nekünk: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A kereszténység három legfontosabb imája az Úr imája (Mi Atyánk), a Jézus-ima és a Mennyei Király, Vigasztaló kezdetű ima. Az első imával az Atyához fordulunk, mint Teremtőnkhöz, a másodikkal Jézushoz, mint Megváltónkhoz, a harmadikkal pedig a Szentlélekhez, mint Vigasztalónkhoz.

Egy keresztény ember bármikor imádkozhat az Atyához is, a Fiúhoz is és a Szentlélekhez is. Mivel nem három istenben hiszünk, hanem a szentháromságos egy Istenben, bármelyik "valóságához" fordulunk is, az imánk célba fog érni.

A Szentháromságot ellenben nem megszólítani szoktunk, hanem dicsőíteni: "Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen."

A Mi Atyánk a legtökéletesebb imádság, a teljes Evangélium összefoglalása. Az Atyához teljes bizalommal fordulhatunk, mert szeret és meghallgat minket.

A Jézus-ima a kereszténység második legfontosabb imája. A legegyszerűbb formában így hangzik: "Uram, irgalmazz!" (Kyrie eleyson!) Szövegének vannak rövidebb és hosszabb változatai is, mindegyik a farizeus és vámos példabeszédből (Isten, irgalmazz nekem bűnösnek!), illetve a vak Bartimeus felkiáltásából (Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!) alakult ki.

A Szentlélekhez intézett ima pedig így szól: "Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke! Ki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz! Minden jónak kútfeje, és az életnek megadója! Jöjj el és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennytöl, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket."

(113. oldal)

Ó, a jó öreg lábmosási parancs! Vannak, akik sportot űznek abból, hogy egy bizonyos jeles keresztény ünnepen boldog-boldogtalant, az ateistától kezdve a bármilyen istenben hívővel bezárólag leültessenek egy székre, és a média nagy nyilvánossága előtt megmossák a lábát.

A "Meg kell mosnotok egymás lábát!" nem azt jelenti, hogy egy keresztény embernek bárki lábát meg kell mosni jelképes értelemben, hanem azt jelenti, hogy csakis egymásét szabad megmosni. Bővebben kifejtve: semmiképpen ne mosd meg annak a lábát jelképes értelemben, aki hasonló esetben nem mosná meg a te lábadat a saját hittársai vagy elvtársai nagy nyilvánossága előtt!

A "megalázza magát" és a "kiüresítette magát" példája sem azt jelenti, hogy hajbókolni kezdünk, meg a földre vetjük magunkat minden emberi lény előtt, hanem azt, hogy bár tudjuk a saját helyünket és értékünket, ez esetben azt, hogy Isten gyermekének mondhatjuk magunkat, mégis lehajolunk azokhoz, akik a saját útjuknak az elején járnak, és mindent megteszünk, hogy segítsük őket a haladásukban. Feltéve, ha ők maguk is ezt akarják.

Továbbá: ha "kiüresítjük" magunkat, azt nem azért tesszük, hogy más emberek élete töltsön be minket, hanem azért, hogy Isten Szent Lelke töltsön be minket, és ez által tudjuk az Atya szeretetét embertársaink felé közvetíteni. Jézus maga sem bárki lábát mosta meg, aki az útjába került - Ő kizárólag a saját apostolai lábát mosta meg, és ezt is egyetlen egy alkalommal, az Utolsó vacsora alatt, az Eucharisztia alapítása előtt tette meg.

A lábmosás gesztusának a jelentése az Utolsó vacsora alatt az volt, hogy azokat, akiket Jézus kiválasztott arra, hogy a munkáját folytassák, azokat a lábukra öntött víz által szimbolikusan megtisztította a bűneik maradékától is, felemelte magához és megszentelte.

Egyházat alapítani ugyanis csak úgy lehetett, hogy a jelen lévők tiszták lélekben. Az apostolok se mosták meg később bárkinek a lábát, válogatás nélkül, a lábmosásnak ezen, jelképes összefüggésében. Az apostolok Isten nevében jártak el, amikor az Evangéliumot hirdették. A lábmosásra figyelmeztetés azt jelentette, hogy mivel ténylegesen is Isten hatalmát és erejét kapták a küldetésükhöz, ne mint náluk kevesebbet érőket lássák azokban, akiket megkereszteltek és tanítanak, hanem azokat, akikhez le kell hajolni, hogy a saját szintjükre tudják emelni őket.

Továbbá: Jézus elsősorban nem "életével és szeretetével" tett tanúságot az Atyáról, hanem azzal, hogy folyamatosan beszélt az emberekhez és tanította őket, miközben megcselekedett bizonyos, igen emlékezetes cselekedeteket. Borrá változtatta a vizet, kenyeret szaporított, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, ördögöket űzött, és mindenek előtt: tanított! Emellett kiválasztott maga mellé 12 apostolt, felkészítette őket a küldetésükre, megalapította az Eucharisztiát, önkéntes keresztáldozatot mutatott be, meghalt, majd feltámadt és elküldte maga helyett a Vigasztalót.

Szó se volt ott semmiféle hippiskedésről meg bárgyúskodásról. Nem volt semmiféle "peace & love" hangulat. Jézus a küldetése első napjától az utolsó napjáig erejét megfeszítve aktív volt és céltudatos! Ebben kellene követnünk őt ahelyett, hogy glitteres, csillogó, rózsaszínű Disney-mesevilággá silányítjuk az áldozatos munkáját.

És végül: az embereket nem a "humanista emberszeretet", hanem az Atya vezeti Jézushoz. A keresztény hívők dolga, hogy Isten szeretetét közvetítsék azok felé, akiket az Atya vonz:

(116. oldal)

Ebből viszont egyáltalán nem következik az a népszerű és jól hangzó tévtanítás, amit a fenti idézet is sugall, hogy "minden ember a testvére egymásnak Krisztusban, hiszen Krisztus minden emberért meghalt és minden emberben benne él!"

Az, hogy Jézus "minden emberért meghalt", nem jelenti azt, hogy az emberiség minden tagja keresztény lett ezáltal valamilyen értelemben. Bár minden emberért meghalt, ezzel nem a sorsukat tette rendbe egyszer s mindenkorra, hanem egy lehetőséget adott minden embernek, hogy kiszabadulhassanak a "bűn rabságából", ahová azért kerültek, mert "a bűn zsoldja a halál" - vagyis a lélek halála, az örök elválasztottság Istentől a test halála után.

Az, hogy Jézus "minden emberért meghalt", nem jelenti azt, hogy ezáltal minden ember a tagja lett vagy lesz az Egyháznak, Jézus misztikus testének, és azt se jelenti, hogy miden embernek alanyi jogon jár az, hogy a testi halála után a lelke az örök életre támadjon fel és ne az örök kárhozatra.

Jézus azokért halt meg 2000 évvel ezelőtt, akik az ezt követő időkben, egészen az Ő második eljöveteléig, az Ő tanítványai lesznek. Ez elvileg bármelyik emberi teremtmény számára lehetséges, a gyakorlatban viszont egyáltalán nem. Jézus maga tanította, hogy vannak, akik az Ő Atyjának a gyermekei és vannak, akik az "ördög-atya" gyermekei. Az "ördög-atya" gyermekeiért Jézus nem halt meg.

Az emberek meghívást kapnak arra, hogy Isten életében részesedjenek. A "meghívót" minden emberi teremtmény megkapja, de az "ördög-atya" gyermekei az állapotukból adódóan el se képesek olvasni.

Nem szabad azt hinni, hogy Jézus minden emberért "előre" meghalt, hogy viselkedésüktől és hitüktől függetlenül minden emberért "előre" kifizetett egy "váltságdíjat".

Egyetlen ember se lett Jézus keresztáldozata következtében alanyi jogon jogosult arra, hogy a halála után üdvözüljön, anélkül, hogy megtérne, megbánná bűneit, megkeresztelkedne és elismerné Jézust Megváltójának.

Isten nem folyamatában szemléli az emberi történelmet, hanem a mi időfolyamunkon kívülről látja mindennek a kezdetét és a végét. Jézus, amikor meghalt, már akkor tudta, hogy kik lesznek azok, az a "kicsiny nyáj", akik az "övéi", mert az Atya Neki adta őket. (Róm 8:29-30) Őértük áldozta fel az életét: a juhokért.

Mi, akik benne élünk a saját időnkben, nem tudhatjuk előre, hogy végül beleszámítunk-e majd ebbe a "kicsiny nyájba".

(116. oldal)

Ha valaki tudja, mit jelent az a mondat, hogy "Az Ószövetség nagyra értékelte az embert, mert tudta, hogy Isten teremtménye, Isten képmása", kérem, hogy írja meg kommentben :)

Az én értelmezésem szerint ugyanis az Ószövetség se nem egy "humanista esszé" se nem egy "kommunista kiáltvány", ami az "emberiségről" értekezne úgy általában. Első öt könyvét maga a Tóra alkotja, ami kiegészül a próféták és a királyok könyveivel, a Zsoltárok néven ismert imákkal és az Isten és a kiválasztott nép kapcsolatát kifejtő Énekek énekével.

Ebben az idézett részben is felbukkan annak a népszerű és jól hangzó tévtanításnak a sugalmazása, amit fentebb már említettem, és ami szerint "minden ember a testvére egymásnak Krisztusban, hiszen Krisztus minden emberért meghalt és minden emberben benne él!"

Jézusban Isten nem ölelt magába minden embert, és Jézus nem él titokzatos módon minden emberi lényben. Ha ez így lenne, akkor Jézus nem tanította volna a tékozló fiú történetét, ami arról szól, hogy a fiúnak először rá kellett döbbennie a saját hitványságára, meg kellett bánnia a viselkedését, haza kellett mennie és bocsánatot kellett kérnie. Az Atyja csak ezek után ölelte magához őt.

Jézus a hívő keresztény emberekben él:

Pál apostolnak a galátabeli gyülekezethez írt levelének az alábbi sora is arra utal, hogy ahhoz, hogy valakiben Jézus éljen, ahhoz előbb meg kell tagadnia korábbi önmagát, fel kell vennie keresztjét, meg kell bánnia bűneit, meg kell keresztelkednie és Jézust kell követnie:

Krisztus misztikus teste az Egyházat jelenti, amelyben Jézus a Fő, az Egyház tagjai a misztikus test tagjai, a Szentlélek pedig összeköti egymással a Főt és a test tagjait. Miután az Egyház tagjai csak azok lehetnek, akiket megkereszteltek, és a bérmálás során a hivatásukra felkentek a bérmálandók olajával, ebből következően Jézus misztikus testének is csak ők a tagjai. Ők a "szőlővesszők" abban a kertben, ahol Jézus a "szőlőtő", az Atya pedig a "szőlőműves".

Minden emberi lény Isten teremtménye, ám korántsem minden teremtmény él Jézusban, és Jézus őbenne.

Embertársainkat, akik nem keresztények, őket mint Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett embereket, mint felebarátokat szeretjük és tiszteljük, és ebben a minőségükben közvetítjük feléjük Isten szeretetét. 

(122. oldal)

Jézus a Főpapi imájában ezt mondja:

A keresztények pedig, amikor a Hitvallást mondják, akkor Jézusról ezt mondják:

Külön kell választanunk azonban az "egész emberiség" fogalmát azoknak az embereknek a sokkal szűkebb csoportjától, akiket az Atya "Jézusnak adott" - nehogy abba a hibába essünk, hogy minden emberi teremtményt alanyi jogon a keresztények közé soroljunk.

A liturgián nem "az emberiség" bármely tagja vehet részt, hanem kizárólag a keresztények. Az Eucharisztiát sem az "emberiség" bármely tagja veheti magához, hanem kizárólag keresztények.

Jézus sem az "egész emberiség" számára van jelen a liturgiában mint Főpap és mint áldozat a kenyér és a bor színe alatt, hanem kizárólag az arra felkészített és fel is készült keresztények számára. Ezért tilos például az átváltoztatott kenyeret kivinni a templomból és megosztani a pogányokkal.

Jézus nem azért mutatta be áldozatát, hogy "az emberiség" "istenien érezze magát" a földi életében. Azért mutatta be az áldozatot, hogy azok, akik hisznek Benne, ha meghalnak is, éljenek. Jézus maga mondta:

Ez egyáltalán nem az egész emberiségre vonatkozik, kizárólag azokra, akik hisznek Benne. Nem az egész emberiség fog az örök életre feltámadni, hanem a valaha élt emberek közül csak nagyon kevesen!

(150. oldal)

"Kik tagjai az Egyháznak, illetve Krisztus Testének?" - szól a könyvben a kérdés, és a választ meg is kapjuk, méghozzá szűkebb, tágabb és kiterjesztett értelemben véve, akárcsak egy jól megírt marketing tankönyvben.

Köszönjük, de nem kérünk a II. Vatikáni Zsinat "új nyitottságából", ami szerint:

• egyrészt nem keresztények azok, akik nem a Róma püspöke által irányított római katolikus egyház tagjai, akkor sem, ha meg lettek keresztelve
• másrészt viszont ennek teljesen ellentmondva "kiterjeszti" a keresztény szó értelmezését gyakorlatilag mindenkire, aki nem megátalkodott, diagnosztizált pszichopata

Szűkebb értelemben vett keresztények alatt a könyv csak a római katolikusokat érti, akik a "pápa egységesítő vezetésével" kívánják megvalósítani a látható közösséget. Vagyis a könyv szerint aki nem Róma püspökének a vezetése alá tartozó felekezet tagja, az a szó szoros értelmében véve nem is keresztény, még akkor sem, ha az az Egyház, amelyiknek a tagja, az 1000 évvel korábban lett alapítva, mint az, amelyiknek Róma püspöke áll az élén. (Senkit nem akarok megbántani ezzel, de a tényekkel nehéz vitatkozni.) 

Tágabb értelemben tartja kereszténynek a könyv azokat, akik nem a római katolikus felekezethez tartoznak - ide értve az 1000 évvel korábban, Jézus által megalapított, ma ortodoxként említett Egyház tagjait. A könyv szerint ők nem akarják megvalósítani az Egyház egységét, ők nem kapnak szentségi kegyelmeket a keresztségben (vagyis a Szentlélek ajándékait ahhoz, hogy a Szentlélek gyümölcseit legyenek képesek hozni), sőt ők nem is a tagjai Krisztus misztikus testének - mindössze "testvéri kapcsolat" fűzi őket a "valódi" keresztényekhez.

Kiterjesztett értelemben viszont - szintén a könyv szerint - minden ember keresztény, és az Egyházhoz kapcsolódik, aki szereti a többi embert, higgyen egyébként bármiben, bármelyik istenben, bármilyen filozófiában, beleértve a hardcore istentagadást is. Ha csak nem megátalkodott pszichopata valaki, aminek következtében képtelen a szeretetre, akkor ő a könyv szerint kiterjesztett értelemben vett keresztény.

Lássuk be, ez úgy, ahogy van, sületlenség. Egy muszlim, egy buddhista, egy Krisna-tudatú, vagy egy wicca-hívő a lehető leghatározottabban tiltakozna az ellen, hogy őt bárki is bármilyen értelemben kereszténynek tartsa és azt feltételezze róla, hogy bármilyen kapcsolatban vagy közösségben lenne akár a Megváltóval, akár a Szentháromsággal, akár magukkal a keresztényekkel.

A vágykeresztség sem azt jelenti, hogy egy nem keresztény ember szereti a többi embert, és attól ő maga is Isten Gyermekévé lesz, hanem azt, hogy bár érdeklődik Jézus tanításai iránt, nem teheti meg, hogy csatlakozik az Egyházhoz, például azért, mert ahogy a környezete megtudná, kiközösítenék, vagy akár meg is ölnék. (Olvasóim figyelmébe ajánlom Scorsese híres filmjét, a Némaságot.)

Azt meg, hogy ki tartozik Krisztus Egyházához és ki nem, azt maga Krisztus magyarázta el nekünk:

A kérdést túlbonyolítók inkább azon gondolkozzanak el, hogy lehet-e egyáltalán valaki úgy a tagja Krisztus misztikus testének, hogy bár eszi a kenyeret, amiről Jézus tanított, de semmi kifogása az ellen, ha papjai megtagadják tőle, hogy a borból is igyon, ami a másik feltétele annak, hogy a misztikus test tagja legyen.

(153. oldal)

Krisztus valóban nem rekesztett ki senkit abból, hogy amennyiben megtagadja régi, bűnös önmagát, felveszi keresztjét és követni kezdi Őt, akkor ennek a tudatos döntésének és az ebből következő átalakulásának köszönhetően (óemberből új ember) üdvözülhessen.

Azonban nem szabad abból a tényből, hogy "Krisztus mindenkit megváltott", arra a téves következtetésre jutni, hogy emiatt minden emberi lény alanyi jogon üdvözülne és senki nem kárhozna el a földi zarándokútja végén - függetlenül attól, hogy elfogadta-e Krisztust a Megváltójának, vagy tudomást se vett mindarról, ami 33-ban Jeruzsálemben történt.

Arra a másik, legalább annyira népszerű és elterjedt tévtanításra meg pláne nem szabad jutni, hogy "mivel Krisztus minden embert megváltott, ezért minden ember a testvére egymásnak".

Jézus világosan megmondta, hogy nem fog minden ember automatikusan "megváltódni" és üdvözülni:

Aki nem hisz, nem keresztelkedik meg, bár tehetné, és nem ismeri el Jézust Megváltójának, az megmarad a "bűn rabságában" és emiatt a halála után is az lesz a sorsa, mint bárkinek, aki a bűn rabságában maradt: az örök kárhozat, hiszen "a bűn zsoldja a halál".

Jézus egyrészt valóban azt akarja, hogy minél több ember tagja legyen az Egyházának, másrészt ezt korántsem "bármi áron" akarja:

Ráadásul a tanítványainak sem "az emberiségről" beszélt, akik Hozzá tartoznak, hanem csak egy "kicsiny nyájról". "Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az Országot." (Lk 12:32)

(153. oldal)

Honnan ismerős számunkra a "szabadság, egyenlőség, testvériség" szlogen?

A francia "felvilágosodás" idejéből, és az 1789-ben kitört francia forradalomból. A jakobinus diktatúra idejéből. Azokból az időkből, amikor üldözték a keresztényeket, templomokat gyújtottak fel, zárt kolostorokból rángattak ki és becstelenítettek meg apácákat, majd végezték ki nyilvánosan őket.

Jézus mindennek pontosan az ellenkezőjét tanította.

A szabadságról ezt mondta: "Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket." (Jn 8:31).

Jézus szabadságról tanított gondolatainak semmi köze nincs a liberális szabadságeszményhez.

A liberális felfogás szerint mindenki azt tehet, amihez csak kedve van, feltéve, hogy az nincs kárára egy másik liberálisnak. Jézus ellenben azt tanította, hogy aki a bűn rabságában él, az nem lehet szabad, bármennyire is tág határok között mozoghat, mert szabaddá csakis az teszi az embert, ha a bűn rabságából képes megszabadulni.

A testvériségről is másféle elképzelései voltak Jézusnak, mint a jakobinusoknak.

A jakobinusok és követőik számára a testvér a későbbi egyházellenes, keresztényüldöző kommunizmus "elvtársait" jelentette. A "párizsi kommün" kifejezés 1871-ből  mond valamit? Jézus ellenben a saját testvéreiről ezt mondta: "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám." (Mk 3:33-35)

A francia forradalom "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavának az erőltetett beszerkesztését egy katolikus hittankönyvbe én csak úgy tudom értelmezni, mint egy érzékenyítést a "felszabadítás teológiájának" az eszméi iránt, ami nem más, mint egy vallásos csomagolásba rejtett erőszakos kommunista ideológia.

(196. oldal)

A Biblia azt tanítja, hogy testünk romolhatatlan test lesz.

A feltámadás után az emberi test olyan lesz, mint amilyennek az Úr megteremtette: hibátlan és tökéletes. Mit jelent ez? A jelen életünkben egyik ember teste sem képes olyanná fejlődni, mint amilyenné ideális körülmények között válhatott volna. Az egészségtelen környezet, a vitaminhiány, ásványi anyagok hiánya, egészségkárosító anyagok, genetikai ártalmak, rossz szokások, függőségek, étkezéssel kapcsolatos mértéktelenségek mind akadályai annak, hogy a testünk bármikor is az életünk alatt tökéletes állapotban legyen.

Ráadásul a "használhatóság" szempontjából sem a gyerekek, sem az idősek teste nem tökéletes, a csecsemők testéről nem is beszélve. Ha egy felnőtt viszonylag kedvező körülmények között él, akkor a teste 30 éves kora körül éri el a legjobb formáját. Ezért elképzelhető az is, hogy az emberek "romolhatatlan" teste hasonló lesz ahhoz a testhez, amivé a földi testük válhatott volna 30 éves korunkra, ideális körülmények között - csak éppen ez a romolhatatlan test tökéletesen fogja a lelket szolgálni, számunkra elképzelhetetlen adottságokkal és képességekkel.

Arról nem is beszélve, hogy mekkora büntetése lenne az embernek az, ha a vágyott és remélt tökéletes test helyett egy tökéletlen, a legjobb formáján már túl lévő öreg testben, vagy egy szintén tökéletlen, nem teljesen kifejlett gyerektestben kellene az örökkévalóságban léteznie.

Pál apostol így ír erről: "Hanem amint írva van: Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt" (1Kor 2:9)

Ugyancsak Pál apostol ugyanebben a levelében, egy másik fejezetben részletesen kifejti, miért nem lehetséges, hogy a feltámadás utáni, romolhatatlan testünk bármiben is hasonlítson a jelenlegi, romlandó testünkhöz:

A poszt az első része egy három részből álló sorozatnak. Miután a másik két rész is elkészült, ebben a posztban is elhelyezem a rájuk mutató hivatkozást. 

A könyv PDF formában itt is letölthető, de az oldalak számozása eltér a nyomtatott kiadástól.